ECO-TOUR-COOP

Intézményi együttműködés a környezetvédelem és a fürdőturizmus területén

Ismertető

Jelen pályázatunk két intézmény – az ARRABONA EGTC és a SIK polgári társulás – együttműködését mutatja be a környezetvédelem és a fürdőturizmus keretén belül.

Az ARRABONA EGTC jelen pályázatban a “Zöld Arrabona” akciótervének egyik elemét kívánja megvalósítani együttműködésben a SIK polgári társulással. A hatérmenti régió két célcsoportjának aktív bevonásával környezet- és természetvédelmi study tour, szemléletformáló és érzékenyítőprogramok szervezése tervezett. A két célcsoport -a magyar és szlovák helyi döntéshozók és általános iskolás tanulók (150 magyar és 150 szlovák) bevonásával kerülnek megrendezésre az események. Továbbá a polgári társulás által szervezendő workshop magyarországi résztvevőket biztosítja -akikkel már mély szakmai kapcsolatokat ápolnak- a közös együttműködés megalapozása érdekében.

A SIK polgári társulás az általa kiadott Winter-vakáció – Nyári kaland Pöstyénben – c. könyv alapján, szervez iskolák közötti tudományos vetélkedőt általános iskolás diákok részére, amely bemutatja a pöstyéni fürdő történetét újfajta módszerekkel. A projekt keretében valósul meg a könyv szlovák nyelvű kiadása 500 példányban, amelyet szlovák anyanyelvű diákokhoz juttatunk el, elsősorban Pöstyénben, Ipolyságon, további vetélkedők szervezése céljából.

A fürdőturizmus határ menti fejlesztése, együttműködések kialakítása és jó gyakorlatok bemutatása annak a szakmai workshopnak a célja, amely Pöstyén városában kerül megrendezésre a fürdőturizmusban működő, magyarországi és szlovákiai intézmények részére. A rendezvényen bemutatásra kerül az a 8 db roll-up-ból álló történelmi vándorkiállítás, amely a pöstyéni fürdő történetét mutatja be. A vetélkedő győztes diákjai ugyanezen a napon látogatják meg Pöstyén városát, azokat a helyszíneket, amelyek a vetélkedő témái, helyszínei voltak. A projekt keretében 1 db laptop kerül beszerzésre, amely a menedzsment munkáját segíti.

Célunk a pályázó intézmények és a projektben résztvevő intézmények együttműködését fejleszteni oktatási, turisztikai és környezetvédelmi szinten.

Vezető partner: Arrabona EGTC

Költségvetéssel rendelkező projektpartner: SIK polgári társulás

Teljes költségvetés: 52 843,52 EUR

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása: 44 916,98 EUR

Jelen aloldal tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program honlapja: www.skhu.eu

A Rába-Duna-Vág ETT honlapja: www.rdvegtc-spf.eu

Vezető partner: Csallóközi Területi Idegenforgalmi Szövetség

Költségvetéssel rendelkező projektpartner: Arrabona EGTC

Teljes költségvetés: 46 184,13 EUR

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása: 39 256,49 EUR

Jelen aloldal tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program honlapja: www.skhu.eu

A Rába-Duna-Vág ETT honlapja: www.rdvegtc-spf.eu

Hírek