A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. újabb pályázatot hirdetett a testvértelepülési közösségi és gazdasági kapcsolatok támogatása érdekében. Bővebb információ az alábbi...
Bemutatkozás
Mi az EGTC?
Lehetőség önkormányzatoknak, régióknak és az államoknak, hogy határon átnyúló, transznacionális vagy régiók közötti együttműködést hozzanak létre más tagállam vagy harmadik államok jogalanyaival és így valósítsák meg közös céljaikat. Célja a megkülönböztetés-mentesség: a helyi szereplők a határon belül és a határ két oldalán ugyanazon lehetőségekkel bírjanak.
Arrabona EGTC
A Duna egykor a Római Birodalom természetes határaként védelmezte Pannonia provinciát és annak egyik erősségét, a mai Győr helyén álló Arrabonát az északi barbár hordáktól. (A város nevét a Rába folyóról – mai kori nevéről – Arrabo – kapta.) A Magyar Királyságon belül azonban a Duna két partja szervesen összetartozó térségeket alkotott, amelyek a legtöbb esetben közigazgatási szempontból is összetartoztak.
Elnöki köszöntő
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt az Arrabona Európai Területi Együttműködési Csoportosulás honlapján!
Nagy örömömre szolgál, hogy több mint egy éves kitartó előkészítési munkának köszönhetően 2011-ben sikerült megalakítanunk ezt az önálló jogi személyiséggel rendelkező, nemzetközi társulást.
Igazgatói köszöntő
A valaha gazdaságilag, társadalmilag és kulturálisan egy egységet alkotó térségek összekapcsolása, a határon átnyúló együttműködések fejlesztése, a közösségépítő és területfejlesztési tevékenységek erősítése; ez az Arrabona EGTC. A szervezet igazgatójaként tisztelettel köszöntöm Önt honlapunkon!
Elnökség
Győr Megyei Jogú Város polgármestere

Dr. Dézsi Csaba András
elnök
Mosonmagyaróvár Város polgármestere

Dr. Árvay István
alelnök
Dunaszerdahely Város polgármestere

Dr. Hájos Zoltán
alelnök
Somorja Város
polgármestere

Orosz Csaba
alelnök
Tagtelepülések
Pályázatok
Builcogreen
Speciális település- és városüzemeltetési tevékenységek támogatása az Arrabona EGTC területén.
RészletekKözösen, aktívan a győri értékekért, örökségekért
A projekt célja a feleleveníteni, szemléltetni és népszerűsíteni a helyi kulturális örökséget, a helyi emlékezetet, a város helyi hagyományait, elfeledett legendáit és családtörténeteit. A közösség aktív bevonásával erősíthető a városhoz való kötődés, felerősíthető a helyi identitás.
RészletekCultacross M +
Kulturális és aktív turisztikai termék információs és kommunikációs fejlesztése
RészletekProtour
Közös intézményközi szakmai együttműködés a Szigetköz-Csallóköz turisztikai régióban
Részletek
Előző
Következő
Hírek
Uncategorized @hu
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. több pályázati felhívást is megjelentetett a külhoni magyarság számára honlapján (www.bgazrt.hu). 2023. évi Gondoskodó Nemzet Program I. - Külhoni szervezetek...
Uncategorized @hu
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében induló Vízivándor tábor Mosoni-Duna szakaszán megvalósuló turnusaihoz keresünk TÚRAVEZETŐKET! Feladat: Rajkától Győrig 7 vagy 3 napos program keretében iskolás csoportok...
Uncategorized @hu
2023.04.22-én szombaton az Arrabona EGTC és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Környezetvédelmi Bizottságának társszervezésében sikeresen megvalósult az Aktív Magyarország által támogatott Tavaszi Nagytakarítás a Rábcán...
Uncategorized @hu
2023. május 19-én, pénteken 9 óra 30 perces kezdéssel kerül megtartásra az Arrabona EGTC 2023. évi közgyűlése. Az esemény helyszíne: Dunaszerdahely - Városháza díszterme (Dunajská,...
Uncategorized @hu
Elindult az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program HUSK-2302 azonosítójú pályázati felhívásának nyilvános konzultációja. A pályázati felhívás az alábbi inézkedésekre fókuszál: 1.2.1. intézkedés - A természeti erőforrások...