Az Arrabona EGTC közgyűlése szakmai bizottságok létrehozása mellett döntött 2023. évi rendes közgyűlésén.
A bizottság a társulás alapszabálya szerint az alábbi feladatokat hivatott elvégezni:
A bizottság munkaterv szerint dolgozik, mely munkatervek összeállítása a szakmai bizottság elnökének feladata. A munkaterv tartalmazza a bizottság üléseinek időpontját, az ülések tervezett napirendjét és azok végrehajtásának ütemezését. A bizottság üléseit a munkaterv alapján évente legalább kétszer, valamint szükség szerint az elnök hívja össze.
A bizottság ülései között az időszakos ügyek intézését a bizottság elnöke végzi, mely tevékenységéről a legközelebbi bizottsági ülésen tájékoztatja a tagokat.
A bizottság működése során:
szakmailag előkészíti az általuk gondozott témához kapcsolódó közgyűlési határozatokat;
együttműködik az igazgatóval;
a bizottsági elnök útján kapcsolatot tart a szakmai területük szerinti szakmai-tudományos szervezetekkel, intézményekkel;
kapcsolatot tart a közgyűlés más szakmai bizottságaival;
konferenciákat, műhelymunkákat kezdeményeznek és készítenek elő.
A bizottsági elnök feladata különösen:
összehívja a bizottságot;
vezeti a bizottsági üléseket;
aláírja a bizottság határozatait;
előterjeszti a bizottsági határozatokat az érintett szervek (elsősorban a közgyűlés) felé;
szakmailag felügyeli a bizottság témájához kapcsolódó folyamatban lévő projekteket.
A bizottság szakmai célkitűzése:
A Szigetköz-Pannonhalma és Csallóköz területének turizmusfejlesztése, különös tekintettel:
a szolgálatói partnerhálózat és a partnerek közötti kapcsolatok fejlesztésére,
a tudás/ismeret megosztásra, valamint
a térségi kommunikáció fejlesztésére.
A határmenti turizmus szakmai bizottság tagjai:
Somogyi Gábor – elnök
Tanulmányaimat a pozsonyi Comenius Egyetem Menedzsment karán végeztem. Ezt követően 15 éven keresztül több angol tanácsadó cégben dolgoztam különböző piackutatásokon, vezetésfejlesztési és szervezetépítési projekteken, számos Közép- és Nyugat-Európai országban. Közel 11 éve a dunaszerdahelyi Thermalpark igazgatója vagyok. 2018 óta a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség elnöke, 2020 óta a Szlovákiai Élményfürdők, Strandfürdők és Uszodák Szövetségének elnöke, alapító tagjaként tevékenykedem.
Dr. Happ Éva – tag
A Pannonhalmi Főapátság turisztikai vezetőjeként dolgozom 2022 szeptemberétől. Turisztikai vezetőként feladatom a Főapátság és turisztikai termékeinek megismertetése, értékesítése, a szolgáltatások minőségi és fenntartható módon történő összekapcsolása. Célom, hogy Pannonhalma egész napos úticélként szerepeljen a turisztikai térképen, amelyhez elengedhetetlennek tartom a turisztikai szolgáltatókkal való együttműködések kialakítását.
Turisztikai vezető munkám mellett egyetemi docensként dolgozom a Széchenyi István Egyetem Turizmus és Vendéglátás tanszékén, ahol 2022 szeptemberéig tanszékvezetőként, valamint a Gazdaságtudományi Kar nemzetközi dékánhelyetteseként is tevékenykedtem. Turizmushoz és marketinghez kapcsolódó tárgyakat oktatok (Rendezvényszervezés, Turizmus marketing, Marketingkommunikáció, Fenntartható turizmus fejlesztése), valamint az angol nyelvű Turizmus menedzsment mesterszak szakfelelőse vagyok.
Rongits Attila – tag
1967.11.27 születtem Mosonmagyaróváron és itt szereztem az agrármérnöki diplomát is. Korán belekerültem a vállalkozói világba, hiszen már az egyetem mellett gomba termesztő céget alapítottam. Később foglalkoztam a szerencsejáték üzletágak, valamint belekóstoltam a férfi divatárú üzlet világába is. 2014-ben nyitottuk az első Oranges automata benzinkutunkat, amit azóta továbbiak követettek. A benzinkutak mellett automata mosót is üzemeltetünk.
2018-tól a Flexum Termál és Gyógyfürdő igazgatója vagyok, mely térségünk egyik legnagyobb turisztikai attrakciójának számít.
A fürdőt körülvevő szállodákra is jelentős rálátásom van és így első kézből tudom nyomon követni a turisztika és vendéglátás aktualitásait.
Nős vagyok és van egy lányom, aki Berlinben tanul.
Vörös Bernadett – tag
A Nyugat-Magyarországi Egyetemen végeztem mint idegenforgalmi és szállodaipari közgazdász, majd a Széchenyi István Egyetemen mint közgazdász. A szakmai tapasztalataimat esősorban a szállodaiparban szereztem, Magyarország legnagyobb szállodaláncánál a Danubius Hotels Zrt-nél, a büki és sárvári szállodákban, majd pályafutásom a szintén sárvári Spirit Hotelben folytatódott, mint sales manager. Győrben a szintén Danubius lánchoz tartozó Rába Hotelben dolgoztam. 2019-től a győri Önkormányzatnál töltöm be az idegenforgalmi referensi státuszt, melynek következtében a turizmusirányítás területére is egyre szélesebb körű rálátásom van.
Petényi Mirkó – tag
Petényi Mirkó vagyok, az Aktív-és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója és az Aktív Magyarország márka vezetője vagyok 2019 óta. A hazai turizmus kommunikációjával 2017 óta foglalkozom. Korábban kommunikációs szakemberként az ELTE-n a felsőoktatás, illetve a BKK kreatív vezetőjeként a a közösségi közlekedés kommunikációjával foglalkoztam. Az aktív turizmusról nem csupán beszélek: kétszer végigjártam az El Camino-t, hazabicikliztem Erdélyből Budapestre, eveztem a legtöbb hazai folyón, síeltem minden hosszabb hazai sípályán. Az aktív és ökoturizmus fejlesztését a térségfejlesztés fontos részének tekintem, amelynek a turisztikai vonzerő fejlesztése mellett legalább annyira fontos feladata a helyben élők életminőségének, lehetőségeinek a fejlesztése is. A lokalitás fontosságának hangsúlyozását, a fenntartható, emberléptékű turizmus elősegítését és jó szigetközi, csallóközi projektek megvalósításának segítését tekintem feladatomnak a Határmenti Turizmus szakmai bizottságban. Győrben születtem, itt nőttem fel, így nem csak a szakértelmemet, hanem a szívemet is beleteszem az itteni munkába.
Dóka Tímea – tag
A gimnáziumi érettségi után a pöstyéni hotelakadémián turizmusmenedzsmentet tanultam, majd elvégeztem a magyar-angol tanári szakot Komáromban, a Selye János Egyetemen. A Kukkonia polgári társulás elnökeként 2014 óta foglalkozom régiófejlesztéssel, ezen belül turisztikai, kulturális, sport és környezetvédelmi projektekkel. Számos kulturális- és sportrendezvényt, konferenciát, szakmai versenyeket, valamint képzéseket szerveztem az elmúlt években felnőttek és diákok számára. 2018 óta a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség elnökségi tagja vagyok, a polgári társulás elnökeként szorosan együttműködök a helyi települések polgármestereivel, a régióban tevékenykedő szervezetekkel és oktatási intézményekkel, mert úgy gondolom, egy régió sikerének a titka az összefogás és a kölcsönös együttműködés.