Vízitúra – kísérő képzés az Arrabona EGTC közreműködésével

Az Arrabona EGTC – mint a Mosoni-Duna Vízivándor tábor útvonalfelelőse – szívesen tett eleget a kérésnek, hogy megszervezze a pedagógusok számára meghirdetett Vízivándor – túrakísérő képzés győri, gyakorlati napját. A gyakorlati oktatás célja az volt, hogy a résztvevők magabiztos, azonnal alkalmazható tudással felvértezve készülhessenek fel a nyári vízi vándortáborokra. A képzés délelőtti programjában az elsősegélynyújtás […]
Szemétszedő túra a Rábcán

Tisztítsuk meg a Rábca folyó környékét vízen és szárazföldön egyaránt! Szemétszedő túránkat április 22-én tartjuk, amire elsősorban helyi önkéntesek jelentkezését várjuk, de természetesen bárki bárhonnan részt vehet rajta. A találkozó 9:00-kor lesz a Pinnyédi Öreg híd lábánál (a Pinnyédi Hídpiknik helyszínén), ahonnan több csoportban indulunk , hogy tisztábbá varázsoljuk a folyó közvetlen környezetét. A vízi […]
„Természetközeli kilátók” – tervpályázat II. fordulós eredményhirdetés

Lezárásra került a „Természetközeli kilátók” című tervpáláyzatunk, melynek keretében a második fordulóba tovább jutott négy tervező tervpályázata került bírálatra. A pályázat célja továbbra is olyan vízparti, szorosan a vízhez és élővilágához kapcsolódó kilátók tervezése volt, amelyeket a tervezési terület illetékes önkormányzata rövidtávon meg kíván valósítani. Négy tervezési helyszín (Abda, Dunaszeg, Kimle, Kunsziget) került megjelölésre, mely […]
Aktívan a Kisalföldön – aktív turisztikai konferencia Győrben

Június 2-án Győrben, a Városháza dísztermébe hívja az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, Győr Megyei Jogú Város és az Arrabona EGTC Győr-Moson-Sopron megye aktív turizmusában érdekelt döntéshozóit, szolgáltatóit, szállásadóit, túravezetőit és kivitelezőit. A konferencia fókuszában a térségben elérhető aktív turisztikai pályázatok, fejlesztési irányok, tervek, elképzelések lesznek. Példákon keresztül bemutatjuk, hogy milyen már működő fejlesztéseket és […]
Az Arrabona EGTC csapata pénzügyi asszisztens/adminisztrátor kollégát keres

ÁLLÁSHIRDETÉS Pénzügyi asszisztens/adminisztrátor (részmunkaidőben) Az Arrabona EGTC profi pályázatíró-projektmenedzser csapatába pénzügyi asszisztens/adminisztrátor kollégát keres. A szervezet tevékenységének fókuszában a pályázatfigyelés, projektgenerálás, pályázatírás, projektmenedzsment és szakértői szolgáltatás, valamint rendezvényszervezés (tanulmányutak, partnertalálkozók, műhelymunkák stb.) áll. Feladatok: Kimenő számlázás Bejövő számlák fogadása, iktatása, kezelése, irattározása Utazási költségek kezelése Átutalási megbízások rögzítése Házi pénztár kezelése Könyveléshez szükséges dokumentumok […]
TOVÁBB ÉPÍTIK CSALLÓKÖZ ÉS SZIGETKÖZ TURIZMUSÁT

A győri székhelyű Arrabona EGTC és felvidéki Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség 2020. augusztus 12-én, Dunaszerdahelyen tartotta közös projekt indító sajtótájékoztatóját. A közös együttműködésben megvalósuló pályázat célkitűzése a Szigetköz- Csallóköz határon átnyúló turisztikai desztináció népszerűsítése, az itt található jelentős turisztikai értékek bemutatása. A sajtótájékoztató keretében a két város vezetői is megfogalmazták jövőbeni együttműködési szándékukat, melyet most […]
Főszerepben a csallóközi éttermek / V hlavnej úlohe sú žitnoostrovské reštaurácie

Mint egy másik hírben már olvashatták (Gasztro workshop), a „ProTour” (SKHU/WETA/1901/4.1/318) projekt, ami az Interreg V-A SKHU Kisprojekt Alap támogatásával valósult meg, jelentős kezdeményezések megvalósítására biztosított lehetőséget a térségi gasztronómia szférájában. A gasztro kiadvány célja, hogy a csallóközi éttermek propagálni tudják saját egységüket, felélénkítve ezzel a nehéz időket átélt keresletet a szolgáltatásaik iránt. A munkálatok […]
Partnerség építő rendezvény

Partnerség építő rendezvényt tartottunk Gönyűn a Kultúrbár (SKHU/WETA/1901/1.1/108) című projektünk keretén belül tagtelepüléseink részvételével. A rendezvény során több tématerületet is megvitattunk, úgymint települési szociális ellátás biztosítása, idősotthonok létesítésének és üzemeltetésének kérdése, középületek építése, működtetése. Ezen témák kapcsán több határon átnyúló együttműködési lehetőség is felmerült, melyeket a jövőben érdemes részletesebben is megvizsgálni. A rendezvény második felében nagyszerű […]
Folytatódik az Országos Bringapark Program

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) koordinálásával a bringapark program keretein belül pumpapálya, BMX cross, triál, dirt, erdei single trail pálya, BMX freestyle és görpark megvalósítására lehet jelentkezni. A bringaparkok megépítésére 50%-os önrész vállalásával lesz lehetősége a jelentkezőknek, akik a teljesség igénye nélkül lehetnek önkormányzatok, önkormányzati szervek, sportegyesületek és egyéb civil szervezetek. A programokba 2021. […]
Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi szerződéssel pecsételi meg a városok közti kapcsolatot. Dunajská Streda a Győr budú partnerské mestá Vďaka dlhej spolupráce medzi oboma mestami nie je prekvapujúce, že sa primátor mesta Győr András Csaba […]