Kulturális Akció Csoport tizenkettedik műhelymunkája

A találkozó elején Németh Tamás röviden összefoglalta projektünk és a KACS eddigi munkáját és célját vendégeink, a Kukkónia Polgári Társulás regionális együttműködésért felelős két kollégája számára, akik ezután beszámoltak róla, hogy a www.kukkonia.sk oldal 4 hónapja indult, de 5 év előkészítő munka áll mögötte. Röviden elmondták a Csallóközbe látogatóknak szánt oldal kínálatát (medertúrák, társasjáték, helyi piac, fakultatív túrák stb.).

Somogyi Gábor összefoglalta a Kukkónia branddel való együttműködés lehetőségeit.

Szalai Andrea bemutatta, hogy Győr részéről ez az együttműködés miért előnyös. A város turisztikai jövőjének tervezését most végzik a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ), ahol térségi szemléletben gondolkodnak, Pannonhalma – Győr – Szigetköz régióban. A tematikus utak, kézművesek bemutatása azért nehézség, mert a helyszíneket sokszor még kicsit fejleszteni kellene, szolgáltatási szemléletben és nyelvismeretben hiányosságok mutatkoznak. Szerinte ezért a nagy szereplők mentén kéne elindulni az összefogással.

Vörös Bernadett a közös figyelmet nem új termékek fejlesztésére irányította, hanem azt javasolja, hogy meglévő termékeket kapcsoljunk össze. A kicsikről se mondana le, de nagyokhoz kapcsoltan, vagy azok sikerére később ráfűzve kéne őket bevonni. A nagy szereplőkkel azért jó kezdeni, mert tervezhető a vendégkörük, és így az igények, valamint a kölcsönös előnyök is jobban megmutatkoznak, jobban kialakítható a konkrét együttműködés. Célcsoportspecifikusan lehet határon átnyúló csomagokat összeállítani.

Szalai Andrea és Somogyi Gábor megegyeznek, hogy 3 kategóriában (business, család, városnézés) elkezdik a nagy TOP 5-10 szállásadó vendégeinek azonosítását és igényeik felmérését, hogy konkrét ajánlatokat tudjanak hozzá kidolgozni. A következő találkozón bemutatják, ameddig jutnak benne.