Látványosan halad a dunakiliti aktív turisztikai be- és kilépőpont kivitelezése

Dunakilitin zajlik az aktív turisztikai többfunkciós be- és kilépőpont építése, mely a települést átszelő Zátonyi-Dunaág és a Gyümölcsös utca találkozásánál kerül megvalósításra. A kivitelezési munkálatokat a LAL-ÉP 97 BT végzi, az épület várhatóan még ez évben elkészül és a településre érkező turisták a következő szezonban birtokba is vehetik. Az Önkormányzat és az Arrabona EGTC alkotta […]
Véget értek a szemléletformáló akciók a 2023-as VíziVándor táborban

Összesen 16 alkalommal, 420 diák bevonásával élménypedagógiai módszerekkel tanultak a fiatalok a környezettudatosságról, hulladékgazdálkodásról, fenntarthatóságról. Kipróbálhatták az EGTC kockát, valamint további játékokat is, melyek élményalapú tanulást biztosítottak számukra. Az akciók helyszíne Mecsér volt, Mecsér Község Önkormányzata által készített és a Mozdulj Mecsér Egyesület üzemeltetésében lévő pihenőház területén. A szemléletformálás után a gyerekek fagylaltot is kaphattak, […]
Véget ért a 2023-as VíziVándor tábor

Véget ért a 2023-as VíziVándor tábor a Mosoni-Dunán, melyet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezett és az Arrabona EGTC koordinált. 17 csapat csorgott le a Mosoni-Dunán június és augusztus között, hogy együtt élvezzék a Szigetköz szépségeit. A résztvevőknek a kenuzás mellett lehetőségük volt a Szigetköz Kalandparkot is kipróbálni, környezettudatos szemléletformáló játékokban részt venni, bográcsozni és ami […]
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Győri Klíma EXPO

Az idei évben is megrendezésre kerül a III. Győri Klíma EXPO, melyhez Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Környezetvédelmi Bizottságának támogatásával az Arrabona EGTC ismételten csatlakozik társszervezőként. Az esemény 2023.10.05-07. között az Olimpiai Sportparkban lesz látogatható. Az EXPO remek lehetőséget biztosít gyermekeknek, a lakosságnak és a vállalatok számára is, szakmai nappal, valamint az iskolások részére tematikus, […]
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében zajló VíziVándor tábor a végéhez közeledik

2023.07.21-én pénteken a 14. turnus is útnak, azaz víznek indul Rajkáról, hogy 7 napig kalandozzon a Mosoni-Dunán. A csapatok 2 napot töltenek Rajkán, kettőt Mosonmagyaróváron, ahol a Szigetköz Kalandpark jóvoltából a szárazföldön is kipróbálhatják bátorságukat, ezt követően Kimle-Novákpusztáig eveznek. Az Arrabona EGTC kollégái Mecséren szemléletformáló játékokkal szórakoztatják és fejlesztik a fiatalok környezettudatos gondolkodását. Az utolsó […]
Szemléletformálás a VíziVándor táborban

Az Arrabona EGTC a VíziVándor tábor Mosoni-Duna szakaszán szemléletformáló akciókkal is színesíti a tábor programját az útvonalfelelősi feladatok ellátása mellett. Már több mint 10 alkalommal volt lehetőségünk szemléletes, játékos formában tanítani a táborozókat a könyezetvédelemről, fenntarthatóságról, vagy éppen az ökológiai lábnyom jelentőségéről. A program végén a vízitúrázó csapatok tudásukról kvíz és verseny formájában is számot adnak, […]
Megjelent a Szigetközi Kalandtérkép

Az Aktív-és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az Arrabona EGTC szakmai partnerségében megjelentette legújabb kiadványát, a Szigetközi Kalandtérképet! A térkép Mosonmagyaróvár-Győr-Pannonhalma térség főbb látnivalóit, vendéglátóhelyeit, szálláslehetőségeit, egyéb szolgáltatásait foglalja össze, mindösszesen 101 turisztikai attrakció megjelölésével. A kiadvány a környék turisztikai szolgáltatóinál, Tourinform irodákban, és országosan a Decathlon üzletekben is hozzáférhető, ingyenesen. Online az alábbi linken keresztül szintén […]
Szemléletformálás a VíziVándor tábor Mosoni-Duna szakaszán

Az Arrabona EGTC a VíziVándor tábor Mosoni-Duna szakaszán az útvonalfelelősi feladatok ellátása mellett szemléletformáló akciókkal is színesíti a tábor programját. A szemléletformálás keretében a táborozó gyermekek szemléletes, játékos formában tanulhatnak a könyezetvédelemről, fenntarthatóságról, tudásukról kvíz formájában adhatnak számot. Emellett kipróbálhatják az EGTC kockát, mely a szelektív hulladékgyűjtésre való ösztönzésben segít, továbbá játékosan megismerkedhetnek az ökológiai […]
Az Arrabona EGTC igazgatója a Környezetvédelmi Bizottság új tagja

Az Arrabona EGTC igazgatója, Németh Tamás Zoltán is segíti új tagként a győri Környezetvédelmi Bizottság munkáját! Szervezetünk több zöld témában is kapcsolódik a jövőben a Bizottság munkájához, továbbra is elhivatott marad a környezetvédelem, fenntarthatóság hangsúlyozása, népszerűsítése, szemléletformálás mellett. A Győr+ Médiában az alábbi cikk jelent meg a témakörben.
Átadásra került a dunaszigeti Akácos utca

Átadásra került Dunaszigeten az Akácos utca, mely a település legforgalmasabb külterületi útja. Az üdülőterületen található út burkolatfelújítására, aszfaltozására a VP6-7.2.1.1-21 számú, Külterületi helyi közutak fejlesztése című felhívás keretében nyílt lehetőség. A beruházáshoz igényelt támogatás összege 42 millió forint volt, melyet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyaroszág Kormánya társfinanszírozásban biztosít. A projekthez kapcsolódó pályázatírási és […]