„Arrabona” kisprojekt – határon átnyúló együttműködések a gyakorlatban

Interreg VI-A Magyarország–Szlovákia Program, Small Project Fund 

Az Arrabona Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás által kezdeményezett „Arrabona” kisprojekt 2024. április 18. és 2024. október 31. között valósult meg azzal a céllal, hogy megerősítse a magyar–szlovák határtérség intézményei, önkormányzatai és közösségei közötti együttműködéseket. A projekt kiindulópontja az volt, hogy a határmenti térségek fejlődése akkor lehet tartós és fenntartható, ha az érintett szereplők nem elszigetelten, hanem közös térként értelmezve, összehangoltan dolgoznak együtt. 

A projekt három egymást kiegészítő, határon átnyúló programelemen keresztül valósult meg, amelyek lefedték a térség számára kiemelten fontos fejlesztési területeket: a fenntartható turizmus fejlesztését, az önkormányzati és intézményi együttműködések elmélyítését, valamint a fenntarthatósági szemléletformálást, különös tekintettel a fiatal generációkra. 

A projekt első fő programeleme, a Határmenti Turizmusfejlesztési szakmai fórum 2024. április 18-án, a Pannonhalmi Főapátságban került megrendezésre. A fórum magyar és szlovák turisztikai szervezetek, szakemberek aktív részvételével zajlott, és közös gondolkodásra adott teret a Szigetköz–Csallóköz térség turisztikai potenciáljának fejlesztéséről. A rendezvény egyik legfontosabb kézzelfogható eredménye az „Arrabona EGTC BINGO” térségi promóciós játék szakmai koncepciójának kidolgozása volt, amely 42 közösen kiválasztott, határon átnyúló turisztikai értéket és látványosságot mutat be. Ez az eredmény a projekt lezárását követően is használható eszközt biztosít a térség közös turisztikai megjelenítéséhez. 

A Határmenti Fenntarthatósági szakmai fórum 2024. május 22-én, Mosonmagyaróváron valósult meg. A rendezvény célja a települések és szakmai szervezetek közötti kapcsolatok elmélyítése volt a fenntartható településfejlesztés, a körkörös gazdálkodás, valamint az energia- és hulladékgazdálkodás témakörei mentén. A szakmai előadások és kerekasztal-beszélgetések eredményeként formális, hosszú távú együttműködési megállapodás jött létre magyar és szlovák önkormányzatok, valamint az Arrabona EGTC között, amely a projektet követően is biztosítja a közös gondolkodás és fejlesztés kereteit. 

A projekt harmadik és legszélesebb elérést biztosító programeleme a Fenntarthatósági nap szlovákiai és magyarországi diákoknak, amely 2024. október 3–4-én valósult meg a győri klíma expó keretében. Ez a rendezvény már nem kizárólag a szakmai közönséget, hanem nagyszámú fiatalt, pedagógust, családot és érdeklődőt is megszólított. A két nap során a fenntarthatóság témája játékos, interaktív formában jelent meg: kiállításokkal, kézműves és élménypedagógiai foglalkozásokkal, térségi promóciós játékokkal. 

A klíma expón megvalósított programelem különösen fontos abban, hogy a projekt kilépett a „projektbuborékból”, és a szakmai indikátorokon túl valós, határon átnyúló társadalmi elérést valósított meg. A rendezvényhez kapcsolódó helyszíni tapasztalatok és nyilvános kommunikáció (köztük több Facebook megjelenés) alapján a projekt üzenete nemcsak több tucat, hanem nagyságrendileg több száz emberhez jutott el, közvetlen vagy közvetett módon. A fenntarthatóság és a határon átnyúló együttműködés így jól bemutatható és befogadható tartalomként jelent meg a szélesebb nyilvánosság számára is. 

A kisprojekt eredményei egyértelműen mérhetők és jól mutatják a határon átnyúló megközelítés gyakorlati hozzáadott értékét: 

  • 3 határon átnyúló, nyilvános rendezvény valósult meg 2024 folyamán, 
  • 19 magyar és 14 szlovák szervezet lépett együttműködésbe, 
  • a fenntarthatósági programelemekben több mint 500 fő vett részt a határ mindkét oldaláról 
  • a részt vevő szervezetek a projekt 2024. októberi lezárását követően is vállalták az együttműködés fenntartását. 

 

Az „Arrabona” kisprojekt jól példázza, hogy az EGTC-k képesek valós összekötő szerepet betölteni a határ menti térségekben. A projekt során megvalósult együttműködések nem egyszeri eseményekhez kötődnek, hanem olyan szakmai és intézményi kapcsolatokra épülnek, amelyek hosszabb távon is hozzájárulnak egy összekapcsolt, együttműködésen alapuló határtérség kialakulásához. 

—————————————————-English version——————————————————-

Arrabona” small project – Cross-border cooperation in practice

Interreg VI-A Hungary–Slovakia ProgrammeSmall Project Fund

The “Arrabona” small project initiated by the Arrabona European Grouping of Territorial Cooperation with Limited Liability was implemented between 18 April 2024 and 31 October 2024 with the aim of strengthening cooperation among institutions, municipalities, and communities in the Hungarian–Slovak border region. The starting point of the project was the recognition that the development of border regions can only be lasting and sustainable if the stakeholders concerned do not work in isolation, but instead cooperate in a coordinated manner by interpreting the area as a shared space.

The project was implemented through three complementary cross-border programme elements that covered development areas of key importance for the region: the development of sustainable tourism, the deepening of municipal and institutional cooperation, and awareness-raising on sustainability, with particular attention to younger generations.

The first main programme element of the project, the Cross-border Tourism Development Professional Forum, was held on 18 April 2024 at the Pannonhalma Archabbey. The forum took place with the active participation of Hungarian and Slovak tourism organizations and professionals and provided a platform for joint thinking about the development of the tourism potential of the Szigetköz–Csallóköz area. One of the most important tangible results of the event was the development of the professional concept of the regional promotional game “Arrabona EGTC BINGO”, which presents 42 jointly selected cross-border tourism assets and attractions. This result provides a usable tool for the joint tourism representation of the region even after the closure of the project.

The Cross-border Sustainability Professional Forum was implemented on 22 May 2024 in Mosonmagyaróvár. The aim of the event was to deepen relations between settlements and professional organizations along the topics of sustainable settlement development, circular economy, and energy and waste management. As a result of the professional presentations and roundtable discussions, a formal, long-term cooperation agreement was concluded between Hungarian and Slovak municipalities and the Arrabona EGTC, which ensures the framework for joint thinking and development even after the completion of the project.

The third programme element of the project, which ensured the broadest outreach, was the Sustainability Day for Slovak and Hungarian students, which was implemented on 3–4 October 2024 within the framework of the Győr climate expo. This event no longer addressed exclusively a professional audience, but also reached a large number of young people, teachers, families, and interested visitors. During the two days, the topic of sustainability appeared in a playful, interactive form, through exhibitions, handicraft and experiential pedagogical activities, and regional promotional games.

The programme element implemented at the climate expo was particularly important in that the project stepped out of the “project bubble” and, beyond professional indicators, achieved real cross-border social outreach. Based on on-site experiences related to the event and public communication (including several Facebook appearances), the project’s message reached not only several dozen but on the order of several hundred people, directly or indirectly. Sustainability and cross-border cooperation thus appeared as well-presentable and accessible content for the wider public as well.

The results of the small project are clearly measurable and demonstrate well the practical added value of the cross-border approach:
• 3 cross-border public events were implemented during 2024,
• 19 Hungarian and 14 Slovak organizations entered into cooperation,
• more than 500 people from both sides of the border participated in the sustainability programme elements,
• the participating organizations undertook to maintain cooperation even after the project was closed in October 2024.

The “Arrabona” small project clearly demonstrates that EGTCs are capable of fulfilling a real connecting role in border regions. The cooperation implemented during the project is not tied to one-off events, but is based on professional and institutional relationships that contribute in the long term to the development of a connected, cooperation-based border region.

 

 

Arrabona EGTC
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.