Vízitúra – kísérő képzés az Arrabona EGTC közreműködésével

Az Arrabona EGTC – mint a Mosoni-Duna Vízivándor tábor útvonalfelelőse – szívesen tett eleget a kérésnek, hogy megszervezze a pedagógusok számára meghirdetett Vízivándor – túrakísérő képzés győri, gyakorlati napját. A gyakorlati oktatás célja az volt, hogy a résztvevők magabiztos, azonnal alkalmazható tudással felvértezve készülhessenek fel a nyári vízi vándortáborokra.

A képzés délelőtti programjában az elsősegélynyújtás gyakorlati alapjai kerültek fókuszba, melyet Ihász Róbert, az OMSZ mentőtechnikusa vezetett. A résztvevők olyan kulcsfontosságú helyzetek kezelésére kaptak felkészítést, amelyek a nem csak a vízitúrák során, de a mindennapokban is előfordulhatnak: újraélesztés, különböző sérülések első ellátása, allergiás reakciók.

A délutáni program során a hangsúly a vízen történő gyakorlati felkészülésre volt. A képzést két kollégánk Németh Tamás és Dr. Herke Zoltán, mint gyakorlott vízitúra vezetők tartották. A résztvevők megismerkedtek az általános tudnivalókkal, az írott és íratlan szabályokkal, valamint a túrázás során betöltött szerepekkel és feladatokkal. Gyakorolták az egységek kialakítását, a túrakenuk vízre tételét, a biztonságos ki- és beszállást, a kormányzást, az evezéstechnikát, valamint a biztonságos kikötést.

A nap zárásaként a hozzánk érkezett pedagógusok egy szlalompályán is kipróbálhatták és tesztelhették megszerzett tudásukat.

Bízunk benne, hogy a képzés hozzájárult ahhoz, hogy a pedagógusok felkészülten, magabiztosan induljanak majd útnak diákjaikkal vizeinken.

Élményekkel teli, biztonságos táborozást kívánunk a nyárra!

Arrabona EGTC
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.