Arrabona EGTC

Polgári védelmi szakkör indul a VIRIBUS UNITIS (Együttes Erővel) projekt keretében

A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Szövetség a VIRIBUS UNITIS (Együttes Erővel) című, TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00310 azonosítószámú projekt keretében polgári védelmi szakkört indít 2020 márciusában.





A Szövetség kiemelt célja a helyi gyermekek és fiatalok életre való felkészítése, amelynek érdekében lehetőséget biztosítanak, hogy megismerhessék a katasztrófák elleni védekezés feladatrendszerét, a közreműködő szervezetek munkáját. Ennek során kialakul bennük a biztonság, a felelősségérzet, elkötelezettség, és későbbi életük folyamán nagy valószínűséggel többet tesznek majd saját és környezetük, Győr városának biztonságáért.

A szakkör első foglalkozására 2020. március 3-án (kedden) 14.30 órakor kerül sor.

Helyszín: Jókai utcai pincehelyiség, 9021 Győr, Jókai utca 10-14.

A szakkörökre jelentkezni a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Szövetségnél a pvszovetseg@gmail.hu e-mail címen lehet.

Exit mobile version