Site icon Arrabona EGTC

Megújult a közösségi ház Máriakálnokon

Ünnepélyes keretek között adták át a felújított közösségi házat Máriakálnokon, amely a település szívében nemcsak a helyiek, hanem a látogatók számára is vonzó közösségi és kulturális központként szolgál majd.

Máriakálnok Község Önkormányzata és az Arrabona EGTC közös munkájának eredményeként valósult meg a több mint százéves közösségi ház teljes körű felújítása. A projekt az Európai Unió TOP_PLUSZ-1.2.1-21 pályázati kiírásának keretében, 169,97 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg.

Az 1900-as évek elején épült közösségi ház Máriakálnok legimpozánsabb épülete, amely már korábban is a települési rendezvények, közösségi programok, valamint a civil szervezetek központja volt. A felújítás során az épület kívül-belül megújult, új nyílászárókat kapott, korszerűsítették a gépészetét, szigetelték és újrafestették a falakat, valamint új padlóburkolatot helyeztek el. Az átalakítás során egy nagyobb előadótermet is kialakítottak, amely a rendezvények számára méltó helyszínt biztosít, továbbá egy színpadot is építettek.

A megújult épület nemcsak a helyi közösségi eseményeknek ad otthont, hanem a rendezett parkjával együtt Máriakálnok turisztikai vonzerejét is növeli.

Az ünnepélyes átadóra 2024. december 12-én került sor, ahol a település lakói mellett Dr. Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő is részt vett.

A projekt adatai:

A felújított közösségi ház a jövőben is a helyi közösség életének meghatározó színtere lesz, miközben új lehetőségeket kínál a kulturális és turisztikai események számára.

Exit mobile version